
AREZZO TERVPÁLYÁZAT DÍJÁTADÓJA
2022-ben először került kihirdetésre az AREZZO tervpályázat, ahol a MARAZZI-val együtt hittünk abban, hogy gyönyörű enteriőrök születhetnek az általunk kihirdetett két kategóriában, ami nem volt más, mint az „Álmodom fürdőszoba” és az „Ikrek a fürdőben”.
Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy az érdeklődés várakozásunkon felüli volt, hiszen közel háromszázan jelentkeztek, amiből 85 igényes pályamunka született. Ebből azt merjük következtetni, hogy az AREZZO termékekkel szívesen álmodtak és szerettek is dolgozni a lakberendezők, belsőépítészek.Egy mai modern fürdőszoba már rengeteg stílust képviselhet, ahogy ez a pályamunkákon is látszott. Az AREZZO termékek sok enteriőrbe illenek.
Az ünnepélyes díjátadóra 2022 április 26-án kerül sor a Bokréta utcai bemutatótermünkben.
Mind a díjazott mind pedig az összes elkészített pályamunka publikálásra kerül az AREZZO design Facebook oldalán.
Külön kiemelnénk a zsűritagokat, hiszen mindannyiuk szakmaisága és a pályázat mellé állása is óriási büszkeség az AREZZO design-nak:
Ács Erzsébet - Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke
Ács Erzsébet, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke. Közgazdász és lakberendező.
2010 óta elnöke a LOSZ-nak, de több mint 20 éve dolgozik azon, hogy a szakma ismert és elismert legyen, a minőségi munka pedig figyelmet és a pályakezdők megfelelő segítséget kapjanak. Megszámlálhatatlan pályázat és rendezvény szakmai tanácsadója és rutinos zsűritag.
Nemes Mara - Krea Design Iskola alapítója és art direktora
Nemes Mara, a Krea Design Iskola alapítója, art direktora és vezetője. Nevéhez fűződik több újkeletű művészeti szak alapítása, tematikák és módszertanok kidolgozása.
A Krea Design Iskola számára azt a szellemi szabadságot, és inspiráló közeget jelenti, ahol lehetőség van dinamikusan fejlődő oktatási struktúrát működtetni, új szakokat alapítani, és élményt adó oktatási módszereket kidolgozni.
Fontos missziónak tartja, olyan designerek kinevelését, akik kreatív és tudatos tervezőként, a modern design szemléletmódot képviselik a legmagasabb színvonalon.
Vollár Tibor - Marazzi magyarországi képviseletének vezetője
Tibor, az életét a burkolatszakmának szentelte.
Tibor, harminc éve jár a világ szakkiállításaira és látogatja a vezető burkolatgyártók gyárait, ahol a legkülönlegesebb gyártási technológiákat és kísérleti megoldásokat is tanulmányozza, nyomon követi. Tizenhét éve a Marazzi képviseletét látja el Magyarországon. Évente többször visz tervezőket, belsőépítészeket gyárlátogatásra, hogy ezzel is növelje a hozzáértést a kollégáink között.
Elek Máté - Geppetto belsőépítészi iroda alapítója,és egyik társtulajdonosa
Elek Mátét, aki a Geppetto belsőépítészi iroda alapítója,és egyik társtulajdonosa. Máté szociál pszichológiát tanult az egyetemen, aminek a szemléletét ültette át a Geppetto tervezői módszertanába. Hiszi, ha nyitottak és kíváncsiak maradunk életünk során, akkor építeni tudjuk mások környezetét úgy, hogy az életminőségük javuljon.
"A tervezés és maga az otthon nem cél, hanem eszköz". Erre épül a Geppetto módszertana is mely több mint negyed évszázada alakult ki és azóta is folyamatosan fejlődik.
Máté küldetése ennek a gondolkodásmódnak és a hozzá tartozó módszertannak megismertetése, minél több leendő és már a szakmában dolgozó tervezővel.
Jelinek-Várhegyi Kata - AREZZO design marketingvezetője
Kata az AREZZO design megszületése óta él együtt a céggel. Már 7 éve dolgozik azon, hogy különleges, megkülönböztető élményt adjon át akár partnereiknek, akár vásárlóik számára. „Az AREZZO jelenséget mi alkotjuk közösen, együtt... merünk szépet álmodni és még szebbet megvalósítani” A szakma fejlődése és inspirálása a fő fókusza. Személyes küldetése pedig az ízléses környezetre való igény felkeltése.
Kata vezetésével valósult meg az első AREZZO Tervpályázat, ami hatalmas sikerrel debütált.
Sokat gazdagított a pályázat azon nézetünkön, hogy milyen szerteágazó és sokszínű szemüvegben látjuk a körülöttünk lévő tereket és a világot.
A pályázat nyertesei:
A zsűri fődíját nyerte:
INTEREAL Design – Lantos Adrienn és Lantos Péter
AZ AREZZO szakmai utazását nyerte:
Sipos Anett – Lakberendező
Az AREZZO szakmai út közönségdíjasa:
Tóth Judit – Lakberendező
A Marazzi szakmai út díjazottjai:
Cornides Viki – Lakberendező
INTEREAL Design – Lantos Adrienn és Lantos Péter
A LOSZ különdíját nyerte:
Mihálydeák Krisztina - Lakberendező
A Krea Design Iskola különdíját nyerte:
Vácz Gábor – Leendő lakberendező
A Geppetto különdíját nyerte:
Zawiasa Bianka – Leendő lakberendező
A Cadline Kft különdíjasa:
Lovász Zoltán - Lakberező
Köszönjük az élményt és gratulálunk a nyerteseknek!